Pünkösd után indultunk tovább Torockóra, ahol szintén eltöltöttünk pár szép napot.
Megérkezésünk utáni napon szép idő lévén mindjárt egy hegyi kirándulással kezdtünk. Az 1128 m magas Székelykő oldalában lévő Kőlyukig másztunk fel, mely kb. 850 m magasan
található. Torockó és Torockószentgyörgy között
helyezkedik el, ahonnan csodálatos
panoráma nyílik Torockóra, a szemben álló Ordaskőre és a környező
hegyekre is.
A Kőlyuk két nyílását egy
sziklaív választja ketté, ezért a völgyből úgy néz ki, mintha egy óriás
koponya két szemürege lenne. A Kőlyuk egy nagy sziklaterem, ahogy
Orbán Balázs nevezte, „basilika”. 1704-ben és 1848-ban védelmet nyújtott az ide menekült enyedi diákoknak.
Mi
2008-ban jártunk itt először, és akkor mire felértünk ide a Kőlyukig elkezdett zuhogni. Unalmunkban, míg vártuk, hogy elálljon az eső, elkezdtünk építkezni a kövekből. Először csak egy
kettős keresztet. De nem állt el az eső, ezért a kereszt köré egy Nagy-Magyarországot.
Most ezt kicsit tovább építettük, mert még megvolt ugyan, de már nem álltak olyan biztosan a falai....
A felvételek 2010. május 26-án készültek.
 |
| Indulás a falu szélétől |
 |
| Szemben az Ordaskő |
 |
| A faluból már nem látszik sok minden |
 |
| A távolban a kis fehér pontok a torockószentgyörgyi vár romjai |
 |
| A táj panorámája |
 |
| Ahogy megyünk feljebb, egyre több látszik Torockóból |
 |
| Kicsit jobban ráközelítve a várra |
 |
| Egyre feljebb - Kilátás Torockó felé.... |
 |
| ...és a másik irányba, Torockószentgyörgy felé |
 |
| Ahogy egyre feljebb jutunk, úgy látszik egyre több a faluból |
 |
| Ráközelítve ismét a várra |
 |
| Egy kis pihenő.... |
 |
| Bár a képen nem látszik hogy elég jól emelkedik az út, de rajtam mindenesetre látszik 😅 |
 |
| Ráközelítve Torockó központjára |
 |
| Már magasan járunk. lent a völgyben Torockó, mögötte az Ordaskő |
 |
| A Székelykő sziklái |
 |
| Egy gyönyörű panoráma |
 |
| Ráközelítve Torockószentgyörgyre... |
 |
| Innen ugyan nem látszik, de a három fa takarásában ott bújik meg a Kőlyuk |
 |
| Csalóka kép - még annyira lent vagyunk, hogy innen sem látszik a Kőlyuk... |
 |
| Természetes "sziklakertek".... |
 |
| Még mindig nagy emelkedő vár ránk a célig - ahogy közeledünk hozzá, úgy tűnik egyre nagyobb.... |
 |
| Végre itt vagyunk! |
 |
| Gyönyörű... |
 |
| Már épül Nagy-Magyarország! |
 |
| Már biztosak a falai... |
 |
| A Kőlyuk harmadik nyílásából szép kilátás a Székelykő magasabb sziklái felé |
 |
| Árpád-házi zászlóval... |
 |
| Látszik, hogy fújt a szél 😃 |
 |
| Kicsit távolabbról |
 |
| Ráközelítve a Bitai Panzióra - bal oldalt |
 |
| Már indulunk lefelé... |
 |
| Lefelé menet - messziről ilyennek látszik a Kőlyuk |
 |
| És már újra a falu felé.... |
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés: