2019. június 21., péntek

Pünkösdi utazás, 2019. június 6-13. - Zetelaka és a Homoród menti falvak


Két év kihagyással ismét Erdélyben ünnepeltük a pünkösdöt. Zetelakán a Küküllő Panzióban, majd Torockón a Bitai Panzióban szálltunk meg, mint évek óta mindig, ugyanolyan csodálatos napokat töltöttünk e két helyen, és kirándultunk a környék gyönyörű hegyei között.

Ebben az első sorozatban a Zetelakára való megérkezésünkből, és az ott töltött napokból látható egy kis ízelítő, valamint a másnapi Alsórákosra, illetve Kőhalomra való utazás során az autóból készített felvételek. Végig a Homoród völgyében utaztunk, ahol egymást érik a bájos falvak, köztük kedvenceimmel, az egykori szász falvakkal, s hangulatos középkori erődtemplomaikkal. Mivel időnk nem volt mindenhol megállni, s egy részükben jártunk is már régebben, így csak útközben örökítettem meg a nekem tetsző településeket és tájakat. (Egy-egy faluban reggel az odafelé, és délután a visszafelé vezető út képei vegyesen láthatóak.)
Alsórákos és Kőhalom sok szép természeti és épített látnivalóval bővelkedik, de ezek majd a következő sorozatban lesznek láthatóak....

A felvételek 2019. június 6-9. között készültek.


Megérkezés Zetelakára, a Küküllő Panzióba, és egy kis ízelítő az ott kapott finomságokból

A Küküllő Panzió előtt állunk

A panzió udvara

Búzatábla a panzió közelében

Néhány a sok finomság közül. Egy reggeli....

Szalonnás, juhtúrós puliszka vele sült tojással

Grízgaluska leves

Fokhagyma leves

Gombás pörkölt

Töltelékes káposzta

Meggyes süti

Házigazdánktól kapott "kitüntetés"

Készül a kürtőskalács...


Kürtőskalács sütése, a vendégek nagy örömére...



Söröznek a férfiak 😊 - bal oldalt házigazdánk Győző, mellette a férjem

A panzióhoz tartozó parkoló és egyben sportpálya...






Kénos




Homoródszentmárton






Recsenyéd





Homoródszentpál









Homoródszentpéter






Homoróddaróc











Kaca










Homoród







Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

2 megjegyzés:

  1. Finomakat ettetek és szép helyeken jártatok! :-)
    Ezen az úton mi is végigmentünk néhány éve Kőhalom felé. Kőhalom vára szépen felújított, kellemes meglepetés volt, viszont útközben felháborított, hogy a gyönyörű szász erődtemplomok nem látogathatók. Többnél is megálltunk, körbejártuk, zárva vannak s semmilyen tájékoztatást nem függesztenek ki, hogy mi módon lehetne bejutni. Némelyik elég szomorú állapotban van, az meg még szomorúbb, elkeserítő, hogy hagyják lepusztulni őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük szépen! Igen, Kőhalom nagyon szép lett, fent voltunk most a várban, rá sem lehetett ismerni :-) vagy 10 éve voltunk utoljára a várban.
      A szász erődtemplomokért valóban nagyon kár! Nagyon szeretem őket én is, ezek közül csak a homoródiban voltunk bent régebben, a többiben nem. Viszont vannak más szász templomok, amelyek szépen fel vannak újítva, de ezek sajnos nem....

      Törlés