2019. március 10., vasárnap

A Székelykő megmászása Torockón, a Kőlyukig - Pünkösdi utazás, 2010. május 20-27. között


Pünkösd után indultunk tovább Torockóra, ahol szintén eltöltöttünk pár szép napot.

Megérkezésünk utáni napon szép idő lévén mindjárt egy hegyi kirándulással kezdtünk. Az 1128 m magas Székelykő oldalában lévő Kőlyukig másztunk fel, mely kb. 850 m magasan található. Torockó és Torockószentgyörgy között helyezkedik el, ahonnan csodálatos panoráma nyílik Torockóra, a szemben álló Ordaskőre és a környező hegyekre is.
A Kőlyuk két nyílását egy sziklaív választja ketté, ezért a völgyből úgy néz ki, mintha egy óriás koponya két szemürege lenne. A Kőlyuk egy nagy sziklaterem, ahogy Orbán Balázs nevezte, „basilika”. 1704-ben és 1848-ban védelmet nyújtott az ide menekült enyedi diákoknak.

Mi 2008-ban jártunk itt először, és akkor mire felértünk ide a Kőlyukig elkezdett zuhogni. Unalmunkban, míg vártuk, hogy elálljon az eső, elkezdtünk építkezni a kövekből. Először csak egy
kettős keresztet.  De nem állt el az eső, ezért a kereszt köré egy Nagy-Magyarországot.
Most ezt kicsit tovább építettük, mert még megvolt ugyan, de már nem álltak olyan biztosan a falai....

A felvételek 2010. május 26-án készültek.


Indulás a falu szélétől


Szemben az Ordaskő

A faluból már nem látszik sok minden


A távolban a kis fehér pontok a torockószentgyörgyi vár romjai

A táj panorámája

Ahogy megyünk feljebb, egyre több látszik Torockóból

Kicsit jobban ráközelítve a várra


Egyre feljebb - Kilátás Torockó felé....

...és a másik irányba, Torockószentgyörgy felé


Ahogy egyre feljebb jutunk, úgy látszik egyre több a faluból

Ráközelítve ismét a várra

Egy kis pihenő....


Bár a képen nem látszik hogy elég jól emelkedik az út, de rajtam mindenesetre látszik 😅

Ráközelítve Torockó központjára


Már magasan járunk. lent a völgyben Torockó, mögötte az Ordaskő

A Székelykő sziklái

Egy gyönyörű panoráma

Ráközelítve Torockószentgyörgyre...



Innen ugyan nem látszik, de a három fa takarásában ott bújik meg a Kőlyuk



Csalóka kép - még annyira lent vagyunk, hogy innen sem látszik a Kőlyuk...


Természetes "sziklakertek"....


Még mindig nagy emelkedő vár ránk a célig - ahogy közeledünk hozzá, úgy tűnik egyre nagyobb....



Végre itt vagyunk!


Gyönyörű...



Már épül Nagy-Magyarország!


Már biztosak a falai...

A Kőlyuk harmadik nyílásából szép kilátás a Székelykő magasabb sziklái felé


Árpád-házi zászlóval...


Látszik, hogy fújt a szél 😃


Kicsit távolabbról





Ráközelítve a Bitai Panzióra - bal oldalt





Már indulunk lefelé...


Lefelé menet - messziről ilyennek látszik a Kőlyuk

És már újra a falu felé....



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése