Idén Pünkösdre is eljutottunk 8 napra Erdélybe, bár Csíksomlyóra nem, de gyönyörű tájakra igen: Kalotaszegre és Torockóra.
Kalotaszegen a Szentkirály panzióban szálltunk meg, Kalotaszentkirályon, ahol szintén szeretettel fogadtak minket. Egy elegáns szobában laktunk négy napig, sok finomságot tálaltak elénk, reggel svédasztalos, estére pedig háromfogásos vacsora várt. Sokfelé jártunk, számunkra ismeretlen tájakon, mert itt nem nagyon voltunk idáig ismerősek.
Az ezeken a napokon készített felvételeinkből látható most ebben a bejegyzésben néhány.
Az időjárás végig kegyes volt hozzánk, volt hogy túl meleg is volt, főleg a hegymászásokkor, amikor több száz méter szintkülönbségeket kellett leküzdenünk. De mindent sikerült végigjárnunk, amit beterveztünk, és hála Istennek szerencsésen haza is jutottunk!
A nyolc nap alatt változatos programjaink voltak.... nagy robajjal zúduló vízesés alatt állni, zúgó patakok mentén sétálni, ahol kristálytiszta csillogó víz fut az út mentén, felkapaszkodni középkori várromokhoz, vízimalomban megcsodálni a mosógép "ősét", sárkányok lábnyomait felfedezni a Sárkányok kertjében, felkeresni fiatornyos templomokat, melyek mesélni tudnának az évszázados múltról, víztározók gátjáról nézni le a szédítő mélységbe, ahol hatalmas víztömeg hömpölyög, sétálni falvakban, ahol csend és béke van, ahol még tehenekkel, kecskékkel és bivalyokkal is találkozni az úton, megcsodálni a gyönyörű kalotaszegi népviseletet, felmászni meredek hegyekre a páratlan kilátásért, égbe törő sziklákra -
vagy inkább csak alá - és bebátorkodni barlangok hűs mélyébe.
De ezekről majd a következő sorozatokban láthatóak képek....
A felvételek 2025. június 6-10. között készültek.
Nem tudok dönteni, hogy a tájházi képek, a templom, az ételek, vagy a csodaszép, régimódi, de gondozott házak tetszenek-e jobban.... Csodaszép utatok volt megint.
VálaszTörlésKöszönjük szépen Mari, azt hiszem én sem tudnék választani!
TörlésA tájházról majd a következő bejegyzésben láthatóak bővebben képek.