Első napunk Torockón - előző délután érkeztünk meg - nagyon színesen, változatosan és tartalmasan telt. Bár még felhők tarkították az eget, de már javult az idő, a nap is kisütött. Köztudott, hogy Torockón kétszer kel fel a Nap, de mi már annak is nagyon örültünk, hogy egyszer, de felkelt. Reggel rövid sétát tettünk a faluban, majd megcsodáltuk a helyi néprajzi múzeum gazdag kiállítási anyagát, és már indultunk is Tordára, hogy alászálljunk a sóbánya földalatti birodalmába. Innen jöttünk "haza" Torockóra, de már indultunk is tovább Torockószentgyörgyre, hogy megmásszuk a Toroczkayak sziklaszirtre épített lovagvárának romjaiban is impozáns maradványait. Még nem nyugodott le a nap, így hát dél felé vettük az irányt, és a Kőközön keresztül "leruccantunk" Nagyenyedre. Fáradtan, de élményekben gazdagon térhettünk nyugovóra ezen a napon is.
Ebben a sorozatban a Tordai sóbánya fantasztikus világába pillanthatunk bele. 2010 januárjában ünnepélyes keretek között adták át a felújított tordai sóbányát, valamint a környékén megépített szabadidő és kezelési központot. A sóbánya a képeken is látható óriáskerékkel, minigolfpályával, csónakázótóval és egyéb létesítményekkel gazdagodott.
Néhány képet "kölcsön vettem" a 2010-ben tett sóbányai látogatásunk alkalmával készített felvételeinkből, így jól látható a só állapotának a két év alatt bekövetkezett változása.
A felvételek 2012. május 30-án készültek.
 |
| A hosszú bejárati alagút, mely a sóbánya mélyébe vezet |
 |
A bányát 1690-ben nyitották és 1932-ig bányászták a sót. Ma már csak idegenforgalmi látványosság,
tiszta levegője miatt gyógyhatású hely. |
 |
| A sólerakódások jól láthatóak a fal alján |
 |
| A Visszhangok terme |
 |
| A terem ismertető táblája |
 |
| A kiemelő szerkezet. A só függőleges kiemelése lovak által húzott csigaszerkezettel történt. |
 |
| Egy kiállított csille |
 |
| Ilyen, és ehhez hasonló fából készült lépcsőkön lehet közlekedni a sóbánya szintjei között |
 |
| A Névsorolvasás terme |
 |
| A sólerakódás itt is, mint mindenhol, jól látható |
 |
| A bánya kápolnája..... |
 |
| ....és mellette a feszület |
 |
| A Mária Terézia bánya ismertetője. A felvétel sajnos nem a legjobb, de olvasható |
 |
A Mária Terézia bánya erkélye, a tetején sóval beborított háló. Csak egy alacsony nyílás található itt,
ahonnan ki- illetve le lehet látni a Mária Terézia bányára. |
 |
| Szintén sóval belepett lépcsőfokok az erkélyen, ennek közeléből lehet lelátni a Mária Terézia bányára és a sózuhatagra. |
 |
A Mária Terézia bánya, idén, 2012-ben fényképezve.
Jól látható, hogy a sózuhatag középső része már nem kristályos, .... |
 |
| ... mint ezen a képen, 2010-ben még igen |
 |
| A sózuhatag teteje 2010-ben |
 |
| A bánya alja a sózuhataggal, lent a csónakázótó, szintén 2010-ben..... |
 |
| ... és a bánya alja 2012-ben. A változás jól látható. |
 |
A Mária Terézia bánya sózuhataggal szembeni oldala, középen egy kilátóval, fent a
bánya tetején félkör alakban pedig a már előzőekben említett erkély,
ahonnan kinéztünk és fényképeztük a sózuhatagot. |
 |
| A bánya teteje alulnézetből. |
 |
És végül egy közelebbi kép a fentiekben említett erkélyről. A félkör alakú fekete sáv az, ahol ki lehet nézni.
A képre kattintva és kinagyítva halványan látható az erkély korlátja is. |
 |
A sóbánya másik nagy terme a 13 emeletnyi mélységű Rudolf bánya, ahol a szórakoztató létesítmények találhatóak.
Lelátás a bánya feletti körfolyosóról a minigolfpályájára. |
 |
| A Rudolf bánya feletti körfolyosón állunk.... |
 |
| ...a körfolyosó alulnézetből, amit én "gyilokjárónak" neveztem el.... |
 |
| ....az alatta lévő 13 emeletnyi mélység miatt |
 |
| A tető közelében lévő, fent említett körfolyosó és lent az új létesítmények |
 |
| A Rudolf bánya már kicsit lejjebbről nézve |
 |
| A minigolfpálya és az óriáskerék |
 |
| Sócsipkék a falon |
 |
| A 13 emeletnyi "lépcsőház", falépcsőkkel |
 |
Sóba vésett évszámok a lépcsőházban, melyek jelzik, hogy melyik évben
jutottak az adott szintre - 1876 |
 |
| 1868 |
 |
| A sófal közelről |
 |
| Szintén sólerakódások |
 |
| Ferivel a Rudolf bányában |
 |
| A sófal közelről |
 |
| A Mária-Terézia bánya aljában lévő tó felülnézetből, ahol most már csónakázni lehet |
 |
| Bányászsapkában - már lent a tónál |
 |
| A Ferencz Józef szállítási galéria fala, melyet a légáramlatok simára csiszoltak le |
 |
| Már kifelé jövet a sóalagútban.... |
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés: