Hat kellemes napot töltöttünk a csodaszép Europa Nostra díjas Torockón, és jártuk a környékét, mely bővelkedik gyönyörű látnivalókban. Nem véletlenül érdemelte ki az Erdély legszebb faluja címet, úgymint fekvését, építészetét és népviseletét tekintve.
Idén jubiláltunk, mert ez volt a 25. erdélyi utunk, de ez a vidék mindig elvarázsol a szépségével, és mindig visszavár. Most is kedves barátainknál, a Bitai panzióban laktunk, a Székelykő lábánál, ahol mindig nagyon jól érezzük magunkat, és mindig örömmel jövünk ide vissza. A hosszú, egész napos túrázások után, mikor kellemesen elfáradva hazatértünk a panzióba, minden nap várt a finom vacsora, amit kedves háziasszonyunk Magdi főz, utána jöttek a séták a faluban, az esti borozgatások, és a jóízű beszélgetések. Estétől hajnalig szólt a népzene, mert pont ebben az időben tartották Torockón a háromnapos népzenei fesztivált, a Double Rise Fesztivált, melynek egyik helyszíne a panzióval szomszédos telken kapott otthont, így mindent hallottunk, és a teraszról mindent láttunk.
Már az odautazás napjára is beterveztünk látnivalókat. Először a szépen felújított Máriaradnai Kegytemplomnál álltunk meg, aztán "magos Déva vára" következett, mely felkeresése régi álom volt már, végül Algyógy látványos vízesését csodálhattuk meg. A hosszú út után másnapra egy könnyed program következett a Gáldi-szorosban, ahol a magas sziklák között kanyargó Gáld-patak mentén sétáltunk, piknikeztünk. Következő nap már 1000 m fölé emelkedtünk a Bedellő-hegyek sziklás hegyei közé, majd másnap egy egyedülálló természeti ritkaságot kerestünk fel, a Bucsony melletti 1170 m magas hegyet, a Detonátát, és az előtte elterülő bazalt "kazlat". Ottlétünk utolsó napján, hogy megkoronázza az eddigi túráinkat, az 1128 m magas Székelykőt másztuk meg, az évek során immár negyedik alkalommal. Volt már hogy a Nagyárkon keresztül, ami a legnehezebb, és nagy odafigyelést igényel, kétszer az északi oldalán keresztül, idén viszont délről, Torockószentgyörgy felől, amely út a leghosszabb, de a "legkönnyebb" is, ha egyáltalán lehet könnyűnek nevezni, mert 7 km hosszan kanyarog fel az út, szintben pedig kb. 560 métert kellett leküzdeni a forró napsütésben.
Mivel már két éve nem jártunk Torockón, és most minden kötelezettség nélkül lehet Romániába be- és visszautazni, ezért esett a választásunk idén is Erdélyre.
Az 500 m magasan fekvő Torockón a reggelek frissek, csípősek voltak, 13-18 fok között, a nappalok végig naposak, 30-35 fokos hőmérséklettel - még 1000 m felett is kánikulát éreztünk -, és az esték újra kellemesre hűltek le.
Rövid, de tartalmas út volt, ahonnan kellemesen elfáradva tértünk haza....
Ebben az első sorozatban a Máriaradnai Kegytemplomról és Solymosvár romjairól láthatóak képek.
A felvételek 2021. augusztus 10-én készültek.
Idén jubiláltunk, mert ez volt a 25. erdélyi utunk, de ez a vidék mindig elvarázsol a szépségével, és mindig visszavár. Most is kedves barátainknál, a Bitai panzióban laktunk, a Székelykő lábánál, ahol mindig nagyon jól érezzük magunkat, és mindig örömmel jövünk ide vissza. A hosszú, egész napos túrázások után, mikor kellemesen elfáradva hazatértünk a panzióba, minden nap várt a finom vacsora, amit kedves háziasszonyunk Magdi főz, utána jöttek a séták a faluban, az esti borozgatások, és a jóízű beszélgetések. Estétől hajnalig szólt a népzene, mert pont ebben az időben tartották Torockón a háromnapos népzenei fesztivált, a Double Rise Fesztivált, melynek egyik helyszíne a panzióval szomszédos telken kapott otthont, így mindent hallottunk, és a teraszról mindent láttunk.
Már az odautazás napjára is beterveztünk látnivalókat. Először a szépen felújított Máriaradnai Kegytemplomnál álltunk meg, aztán "magos Déva vára" következett, mely felkeresése régi álom volt már, végül Algyógy látványos vízesését csodálhattuk meg. A hosszú út után másnapra egy könnyed program következett a Gáldi-szorosban, ahol a magas sziklák között kanyargó Gáld-patak mentén sétáltunk, piknikeztünk. Következő nap már 1000 m fölé emelkedtünk a Bedellő-hegyek sziklás hegyei közé, majd másnap egy egyedülálló természeti ritkaságot kerestünk fel, a Bucsony melletti 1170 m magas hegyet, a Detonátát, és az előtte elterülő bazalt "kazlat". Ottlétünk utolsó napján, hogy megkoronázza az eddigi túráinkat, az 1128 m magas Székelykőt másztuk meg, az évek során immár negyedik alkalommal. Volt már hogy a Nagyárkon keresztül, ami a legnehezebb, és nagy odafigyelést igényel, kétszer az északi oldalán keresztül, idén viszont délről, Torockószentgyörgy felől, amely út a leghosszabb, de a "legkönnyebb" is, ha egyáltalán lehet könnyűnek nevezni, mert 7 km hosszan kanyarog fel az út, szintben pedig kb. 560 métert kellett leküzdeni a forró napsütésben.
Mivel már két éve nem jártunk Torockón, és most minden kötelezettség nélkül lehet Romániába be- és visszautazni, ezért esett a választásunk idén is Erdélyre.
Az 500 m magasan fekvő Torockón a reggelek frissek, csípősek voltak, 13-18 fok között, a nappalok végig naposak, 30-35 fokos hőmérséklettel - még 1000 m felett is kánikulát éreztünk -, és az esték újra kellemesre hűltek le.
Rövid, de tartalmas út volt, ahonnan kellemesen elfáradva tértünk haza....
Ebben az első sorozatban a Máriaradnai Kegytemplomról és Solymosvár romjairól láthatóak képek.
A felvételek 2021. augusztus 10-én készültek.
A szépen felújított Máriaradnai Kegytemplom és kolostor
Máriaradna a történelmi Magyarország egyik legfontosabb Mária-kegyhelye, a impozáns, barokk, kéttornyú kegytemplom a Maros völgyében fekvő Lippával szemben található.
Bár a mai épület XVIII. századi alkotás, a kegyhely története a XVI. századba nyúlik vissza. 1520-ban emeltetett kápolnát egy özvegyasszony a mai együttes helyén. Ezt a XVII. század első harmadában felújították, 1668-ban Georg Vričonosa egy olaszországi nyomdából származó képet adományozott a kápolnát szolgáló szerzeteseknek, amely Máriát ábrázolta a kisdeddel. 1695-ben, a lippai vár ostromakor a törökök felgyújtották a kápolnát, ám a kép sértetlen maradt - ekkor kezdődött el a kegyhely története.
Bár a mai épület XVIII. századi alkotás, a kegyhely története a XVI. századba nyúlik vissza. 1520-ban emeltetett kápolnát egy özvegyasszony a mai együttes helyén. Ezt a XVII. század első harmadában felújították, 1668-ban Georg Vričonosa egy olaszországi nyomdából származó képet adományozott a kápolnát szolgáló szerzeteseknek, amely Máriát ábrázolta a kisdeddel. 1695-ben, a lippai vár ostromakor a törökök felgyújtották a kápolnát, ám a kép sértetlen maradt - ekkor kezdődött el a kegyhely története.
 |
| A templom kívülről.... |
 |
 |
| A templom belülről..... |
 |
| A kegykép közelebbről |
 |
| II. János Pál pápa szobra... |
Solymosvár
A vár a XIII-XVI. században épült, a templomtól nem messze magasodó hegykúpon 426 m tengerszint feletti magasságban. Fel szerettünk volna menni a romokhoz, de meredeken indult az ösvény, és az időnk is sürgetett, mert még hosszú út állt előttünk....
 |
| Még az autóból nézve a vár és a hegykúp. Azok a fránya villanyoszlopok mindig akkor jönnek, amikor nem kellenne 😊 |
 |
| Már megálltunk, egy rövid ideig gyönyörködtünk az impozáns romokban, aztán indultunk tovább, Déva vára felé.... |
 |
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:
