2012. augusztus 13., hétfő

Erdélyi nyaralás, 2012. július 25. és augusztus 6. között - Kirándulás Borszéken és környékén

Idén nyáron is eljutottunk Erdélybe, több mint 10 csodálatos napot töltöttünk Zetelakán és Torockón, több olyan helyre is eljutva, ahol eddig még nem jártunk. Az egyik ilyen Borszék volt, mely a Keleti-Kárpátok egyik legszebb fekvésű üdülőhelye, ismertté és híressé a területén évszázadok óta feltörő ásványvizek tették. Sétáltunk a patinás villák között, melyekből egyre többet újítanak fel, de kirándulásra, természetjárásra is volt alkalmunk a környéken. A városban is, és a környékén is nagy építkezések, felújítások folynak, állítják vissza Borszék hajdani fényét. A mofettánál, a gyógyfürdőknél, a barlangoknál és a kilátónál is szépen rendezett utakkal, ösvényekkel, biztonságos korlátokkal, pihenőhelyekkel találkoztunk. A tájékoztató táblák szakszerű útbaigazítást adnak a vizek gyógyhatásáról, összetételéről, a sűrűn elhelyezett útjelzőtáblák segítségével pedig az egyes látnivalók könnyen és gyorsan megtalálhatóak.

A felvételek 2012. július 26-án készültek.


Séta a városban

Szemben a viadukt, ahogy az autóból megláttuk.....

....majd át is haladtunk alatta

A villák jobbára elszórtan épültek, a városban sok a fa, főleg a fenyő


A katolikus templom

Székelykapu a templom előtt

A templombelső

Az egyik színes üvegablak, amit szépen megvilágítottak a kintről beszűrődő napsugarak.

Mellékoltárok


Az orgona

A templomkert

Kilátás a templom mellől

Villák sora, mely között találhatunk újakat, és egy letűnt világ emlékeit is









Egy szépen faragott gyalogkapu



Nagy székelykapu a város központjában, a sétány elején



A Lázár-forrás - a források felett kisebb-nagyobb pavilonok állnak

A forrás a fehér fal alján van, a víz egy fémcsövön keresztül folyik ki

A Hétvezér szobraiból néhány a Hétvezér sétányon








Egy renoválás alatt álló villa


A Petőfi-forrás, közel Tündérkert Feredőhöz - vize enyhén szénsavas, érződik rajta a vas tartalma

A Kossuth-forrás. Néhány nappal később, mikor a Békási-víztározótól jöttünk hazafelé, ismét betértünk Borszékre.
 Ekkor kerestük meg a Kossuth-forrást - ami előzőleg kimaradt -, és kóstoltuk meg a vizét.

A forrás felett nagy, rácsos pavilon áll. Állítólag ennek a gyógyforrásnak a vize a legfinomabb.  Számunkra túl
kénesnek tűnt, amitől nem annyira volt kellemes az íze. De nagyon sokféle "nyavalyára" gyógyító hatású.

A víz üvegburából folyik ki, melyet sokan viszik haza palackokban


Végezetül két szép régi, patinás villa......

...és amilyen anno lehetett, fénykorukban, egy múltszázadi képeslapon


A Medve-barlang

A Medve-barlang tulajdonképpen egy mély sziklarepedés, amiben ösvény vezet. A helyi hiedelem medvék tanyájának tartotta, innen ered a neve. A barlang könnyen és gyorsan megközelíthető a városból, jól kitáblázott út vezet hozzá.

Már közeledünk a barlanghoz


Már a bejárat környéke



A barlanghoz vezető bejárat

Már a sziklahasadékban járunk


Ahogy egyre beljebb mentünk, annál jobban vált a levegő hűsebbé,
ami a kánikulában nagyon jól esett.

Néhol nagyon szűk a járat


Van ahol kissé kiszélesedik





A "barlang" vége, innen nem lehet tovább menni

A két sziklafal csak karnyújtásnyira van

Rákattintva ez a kép is látványosabb




A sziklafal egy része kifelé jövet, ahol már nem szűkült össze

Már jövünk kifelé a barlangból

A barlang felirata

A barlang környékén is csodálatos volt a táj






A Jeges-barlang

A barlang mindössze 40 m hosszú, a réteges mésztufában egy repedés mentén alakult ki. Bejárata magas, kb. 1x5 m-es. A bejáratnál a hőmérséklet 6 fok, a barlang végén csupán 0,5. Aki bemerészkedik a barlangba, az a falakon és a mennyezeten jeges képződményekben gyönyörködhet. Mi csak néhány lépést tettünk a bejáratot követően.

A barlanghoz vezető úton, már annak közelében

A bejárat


A barlang belseje, ameddig mi mentünk


Itt is nagyon kellemes volt, a kinti meleghez képest hűs levegő áramlott kifelé

Szintén a bejárat

Már jövünk visszafelé




A Bagolyvár

A Bagolyvárnak nevezett kilátóponthoz az Ősforrás (a későbbiekben még lesz szó róla) közelében található tisztásról érhető el, a piros kereszt jelzés mentén, keleti irányban. A második világháborúban ez a hely géppuska-fészek, erődítmény volt.

Az itt található bunkerek egyike, rajta a Bagolyvár felirat

Kilátóhely a bunker közelében

A kilátás


A Bagolyvárhoz vezető út egy része, ahol 208 ilyen lépcsőn
 ereszkedtünk le. Sajnos vissza is kellet menni rajta,
 ami így a nap végén már kicsit nehezebben ment.


A mofetta és a fürdők

A Jeges-barlang közelében található az úgynevezett Ősforrás, melyben már nincs víz, napjainkban mofettának használják.

A mofettáról tájékoztató tábla

A tábla közelebbről

A Tündérkert-Feredő, melynek területén gyógyhatású, bugyorgó vízforrások törnek fel.

A "feredő" táblája közelebbről

Tájékoztató tábla térképpel (kinagyítva olvasható)

Előtérben az Emese-forrás, mögötte egy filagória

A "Bugyorgó-lábferedő" táblája, használati utasítással és a víz
összetételének leírásával (kinagyítva ez is olvasható)

Az egész napos séta és kirándulás után jól esett egy kis lábáztatása hideg "bugyorgó lábferedőben"

Lubickoló gyerekek a Tündér fürdőben

Kettőskereszt a fürdők közelében

A kereszt melletti kő a Miatyánkkal

Filagória

Búcsú Borszéktől....

Egy rövid kisfilm a kirándulásról




Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

7 megjegyzés:


  1. Éva írta

    Sok szép tájat és házat láthat,
    aki ide ellátogat.
    Nem bánja meg!

    Köszönjük!

    VálaszTörlés
  2. Borszék elragadó, most jöttünk haza, de remélem, még visszatérünk ide. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia Kriszta, örülök, hogy jól sikerült az erdélyi utatok!

    VálaszTörlés
  4. Mi imádjuk egész Erdélyt s ezen belül Borszéket.A borvíz kiválóan tisztítja az epeutakat és a máj működésre is jó hatással van. Régen fürdőkúraként is alkalmazták,de már épül az új kezelő központ, ahol lehet majd fürdeni is.

    2015.01.15.Írta:István.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves István, köszönjük szépen, s további jó utat Erdélybe!

      Törlés
  5. Nagyon szep leiras !Mi ma ez alapjan indultunk neki a kirandulasnak es nagyon szep es kellemes kirandulasunk volt,eddig nem is hallottam a medve barlang meg jeges barlang meg ezekrol a helyekrol pedig Erdelyi vagyok....megegyszer koszonjuk a tajekoztatast...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szívesen! Örülünk, hogy tetszett, és jól sikerült a kirándul! Sokszor így van, hogy a közelebbi dolgokat nem is meri annyira az ember. Mi is jártunk már így :-)

      Törlés