2011. április 12., kedd

Partium, Kalotaszeg és Dél-Erdély - 2005-2010


Erdélybe először 2005-ben utaztunk. Annyira megszerettük ami ott fogadott bennünket - a szép tájakat,  a falvakat, az ott élő vendégszerető embereket -, hogy azóta évente visszajárunk. Minden alkalommal Torockón, és Székelyföld szívében, Zetelakán szoktunk megszállni, ahova kedves vendéglátóinkhoz már mint barátok térünk vissza. Ebben az első sorozatban a Partium és  Kalotaszeg legszebb tájaiból, nevezetességeiből, népművészetéből szeretném bemutatni egy keveset, valamint Vajdahunyad várát.
Aki még több képet szeretne megtekinteni Erdélyről, az látogasson el honlapunkra, a "Minden, ami magyar"-ra.

Az Állami Színház Nagyváradon

Sebes-Körös parti látkép Nagyváradon

A hős aradi vértanúinkra emlékeztet a Szabadságszobor Arad városában.
A monumentális szoborcsoport kiemelkedő nemzeti szobrászunk,
Zala György mester XIX. század végi alkotása.

A "Haldokló harcos" szoborcsoport

A nagyszalontai Csonka-torony, melyben az Arany János Múzeum
 kiállítása látható

Arany és Petőfi szobra a kiállításon

A Medve-barlang cseppkövei Kiskohban

A barlang 4 millió éves

A cseppkövek között 55 ezer évesek is találhatóak

A bejárható útszakasz 850 m

Nevét az itt talált számtalan 17 ezer évvel ezelőtt
elpusztult barlangi ősmedvéről kapta

Vura Ferenc tájháza Várasfenesen - szobarészlet

A konyha

Az Aranyos Alsógirdánál

Az Aranyos Aranyosfőnél

Az Aranyosfői-jégbarlang - a lejárat utolsó szakaszán már vaslétrán vezet az út. A jégbarlang 1165 m magas
 hegy tetejéről levezető kb. 35-40 m mély kürtő alján található.

A barlang bejárati része a barlangból nézve. A barlang szájához 200 lépcső
 vezet le,  fent a korlátot a forróság miatt volt nehéz megfogni, míg lent,
a kezünk már majdnem hozzáfagyott a vaskorláthoz.

A 3000 éves jégtömb. A hideg levegő megmarad lent a mélyben, még
 nyáron is nulla fok közelében van a hőmérséklet.

A Bélesi-tó a Gyalui-havasokban fekszik. Keskeny, de kb. 15 km hosszú. A tó környéke az 1848-as
szabadságharc egyik tragédiájának a helyszíne. A Vasvári Pál vezette csapatot a gyerőmonostori csatában a
 mócok bekerítették  és több száz magyar honvédet lemészároltak. A hősök tömegsírja valahol a tó mélyén
lehet, ugyanis a Bélesi-tó egy később létrehozott mesterséges tó.

A Gyalui-tó

A Gyalui-havasok

Legelésző lovak az út mentén

Bánffyhunyad - a Kalotaszeg központja. A  XIII. században épült román stílusú templom belseje.

Az Umling Lőrinc által festett fakazettás mennyezet

Kalotaszeg egyik leglátványosabb temploma a körösfői négyfiatornyos református templom

1764-ben épült, kazettás mennyezetét Umling Lőrinc festette

Nagyon szépek a piros írásos varrottasok, melyek az egész templombelsőt díszítik

A kalotaszentkirályi, szintén négyfiatornyos református templom
kertjében állunk

Varrottasokkal gazdagon díszített templombelső

A fakazettás mennyezet

Kalotaszentkirályi séta - csuhéból font babák, amik közül a bal szélen álló piros ruhásat meg is vettük

A magyargyerőmonostori  református templom

Napóra és egy falba épített szoborcsoport a templom falán, mely Sárkányölő Szent Györgyöt,  két oroszlánt
 és a „kalotaszegi madárleány”-t ábrázolja

A templom belseje a karzatról nézve. Varrottasai, a többi kalotaszegi templométól eltérően, kék színűek.

Magyargyerőmonostoron sok hasonló kékre festett házat láthatunk

A magyarvalkói, dombtetőn álló, négyfiatornyos templom
1261-ben épült

A szentély 1452-ben készült, amit egy kőtábla is jelez. A templomot a reformáció győzelme után újjáépítették
 és kibővítették. A kazettás mennyezet festését itt is Umling Lőrinc és fia készítette.

Asszonyok a vasárnapi Istentisztelet után

Tisztaszoba Magyarvalkón

A magyarkiskapusi református templom. Főhajója a XIII. században épült, a gótikus ablakok
 és a szentély a későbbi átalakítások során nyerte el mai formáját.

A templombelső

2006 nyarán néhány szép napot töltöttünk Kalotaszegen is. Szállásadóink kedves szomszédasszonya
 örömmel mutatta meg a náluk még "divatban" lévő tisztaszobát, és.....

....  benne az általa készített szép írottas és vagdalásos kézimunkákat

Este hazatérő állatok, tehenek és.....

.....és a Magyarkiskapuson még háziállatként tartott bivalyok

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem (1580-1629) szülőháza Marosillyén, Dél-Erdélyben

A szintén Dél-Erdélyben álló Vajdahunyad vára

Mátyás-loggia. Az impozáns gótikus várkastélyt Zsigmond király adományozta Vajknak,
Hunyadi János édesapjának. Oklevélben 1446-ban említik először.

A lovagterem

A vár udvara


3 megjegyzés: