Ezen a kissé borongósan kezdődő napon először Ditróba látogattunk. A Libán-tetőn keresztül vezetett utunk, ahol a táj mellett egy szépen faragott és festett székelykapuban is gyönyörködhettünk.
Majd délután kedves házigazdánk, Győző, kocsival körbe vitt minket a faluban - amikor szebbnél-szebb székelykapukban gyönyörködhettünk -, s még a Láz-tetőre vezető úton is felmentünk egy kicsit, ahonnan szép panoráma tárult elénk Zetelakáról és a környező tájról, hegyekről.
Majd visszatérve a panzióba szíves vendéglátásban is volt részünk, mert a mi kedvünkre háziasszonyunk, Jutka, szép székely népviseletbe öltözött be, s így kínálták a finom áfonyapálinkát.
A felvételek 2008. július 27-én készültek.
A Libán-tető
 |
| Egy különlegesen szépen faragott és festett székelykapu Sikaszó mellett |
 |
| A gyalogkapu közelebbről |
 |
| A kapu bal oldalán álló faragás |
 |
| Libán-tetői táj |
Ditró
A ditrói római katolikus Jézus Szent Szíve templom a legnagyobb méretű kéttornyú templom a Gyergyói-medencében.
A terveket Kiss István egyetemi magántanár
készítette 1895-ben. 1908-1911 között épült, adományokból. 1911 nyarán
szentelték fel gróf Majláth Gusztáv Károly erdélyi római katolikus
püspök jelenlétében.
 |
| Ditró helységnévtáblája |
 |
| A Jézus Szent Szíve templom... |
 |
| A templombelső - az oltár |
 |
| A hatalmas csillár |
 |
| A szószék |
 |
| Az egyik üvegablak |
 |
| Mellékoltár |
 |
| Szépen hímzett zászlók... |
 |
| Emléktábla a bejáratnál |
 |
| Szemben a templommal - Kossuth Lajos emlékére állított székelykapu, mögötte a világháborús emlékmű |
 |
| A kapu felirata: "Mikor nem lesz hon, csak világ, a magyaroknak akkor is lesz hazájuk, hiszen övék volt Kossuth Lajos" |
Városnézés Zetelakán
 |
| Székelykapuk távolabbról, s ráközelítve... |
 |
| Kilátások a tájra és Zetelakára, a Láz-tető irányából... |
 |
| Ismét a faluban, régi házak között... |
 |
| S újra székelykapuk... |
 |
| Hármas "ikerkapuk", majd egyesével és rájuk közelítve... |
 |
| Újra Zetelaka |
 |
| A katolikus templom |
 |
| Zetelaka helységnévtáblája, a háttérben pedig a panzió látszik |
 |
| A panzió közelebbről |
 |
| Jutka már hozza az áfonyapálinkát... |
 |
| ....s Feri már kóstolgatja is |
 |
| Győző tölti a poharakba... |
 |
| ...majd pedig barátaink is csatlakoznak, hogy együtt tudjuk mondani: Egészségünkre! |
Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:
• Torockói séták, kirándulások a Székelykő aljában
• Múzeumnézőben Torockón
• Kirándulás a Gáldi-szorosban
• Egésznapos kirándulás Borospatakára és az Apahavasra
• A Libán-tetőn keresztül Ditróba, majd városnézés Zetelakán
• Kirándulás a parajdi Sószorosban
• Nyergestető, Kézdiszentlélek, Perkő, Gelence
• Zabola
• Az alsócsernátoni Haszmann Pál Néprajzi Múzeum
• Haraly, Kovászna, Csomakőrös, Torja, Fenyéd
• Hargitafürdő, Székelyudvarhely és Szejkefürdő