2013. június 9., vasárnap

A Csíksomlyói búcsú - Pünkösdi utazás, 2013. május 16-24.



Idén a csíksomlyói búcsú gyönyörű napsütéses időre virradt, és ez a kellemes kora nyári idő egész nap meg is maradt. Idén nem kellett futni az eső elől és menekülni a jég elől, hanem nyugodtan, kellemesen ülhettünk a fűben.... Talán ennek a szép időnek is köszönhető, hogy idén még a szokottnál is többen zarándokoltak el a Kis- és Nagy-Somlyó közötti nyeregbe - sokan több 10, vagy 100 km-t gyalogosan megtéve -, ahol Ternyák Csaba egri érsek celebrálta a nagymisét. 
Zetelakáról is - ahol évek óta meg szoktunk megszállni -, mint minden évben, így idén is gyalogos zarándokcsoport indult Csíksomlyóra, már előző este. Őket a falu népe a templomban búcsúztatta el, és másnap, vasárnap este szintén ott várták a hazaérkezőket, misével egybekötve.

A felvételek 2013. május 18-án készültek.


Reggel kaptunk pár csepp esőt, de aztán hamar megjavult az idő. Kocsink visszapillantó tükrében látszik
 mögöttünk a hosszú kocsisor.

A Gyergyó felé vezető út mentén, a Taplocai úton álló templom közelében parkoltunk. Innen kellemes sétával
 jutottunk fel a nyeregbe...

Az udvarhelyi darabontok, már a Szék útján

A zarándokok végeláthatatlan sora Csíkszereda felől

Az idei búcsú jelmondata

Egymást követik a keresztaljak...




Adománygyűjtés a Székely Hadosztály emlékművéhez




A kegytemplom


Az udvarhelyi darabontok díszsorfala a kegytemplom előtt


A Kis-Somlyóra vezető meredek Jézus-hágó


Borvízforrás az út mentén, a Kis-Somlyó lábánál

Itt mindig sokan oltják szomjukat, mielőtt felkapaszkodnának a hegyre

A távolban a zarándokok hosszú sora








 Szent Antal kápolna

A távolban Csíkszereda

A Boldogasszony zarándokvonattal érkezettek csoportja








Székely népviseletbe öltözött lányok

A Hármashalom-oltár


A Csíksomlyói Szűzanya szobrának másolta, mely Częstochowába indul

Babba Mária fából faragott szobra




A Salvator kápolna





Egymást követik az érkező keresztaljak










Kezd benépesedni a nyereg






Közeledik a kordon a labarummal

Középen látszik a labarum, melyet a csíkszeredai katolikus gimnázium diákjai viszik minden évben. Méhkashoz hasonló, súlyos, vasvázra és rúdra erősített zászló. A labarum a hagyomány szerint a János Zsigmond unitárius fejedelem hadai felett aratott győzelem jelképe.



A Hazajáró stábja is részt vett a búcsún


A két "hazajáró" Kenyeres Oszkár (kék pulóverben) és tőle jobbra Jakab Sándor



Már sokan vagyunk....





Az oltár közelről



Vége a misének, vonulunk lefelé...





És végül ismét a kegytemplom



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

3 megjegyzés:

  1. Jó volt újra "ott" lenni!
    Hányan lehettek? Mi fél millióra saccoltuk... Bár a látvány csalóka, az a biztos, hogy rengetegen voltak. Mi veletek szemben voltunk, s mivel későn is érkeztünk, sok mindenről lemaradtunk. De most pótolhattam.

    VálaszTörlés
  2. Én soha nem tudtam jól megsaccolni egy tömeget, de az biztos, hogy idén nagyon sokan voltunk. Érdekes lett volna találkozni :)

    VálaszTörlés
  3. Csodás, mindenre kiterjedő beszámoló, jó volt látni, olvasni! :) Köszönöm, hogy fáradhatatlanul közkinccsé teszed!

    VálaszTörlés