2018. november 12., hétfő

Kirándulás a Kőközön keresztül a Pilis-tetőig - Nyaralás, 2018. július 9-16.


Torockóra való megérkezésünk másnapján a Pilis-tetőt szerettünk volna megmászni. Egyszer már kirándultunk erre, még 2012-ben, most újra fel szerettük volna keresni, és gyönyörködni a fentről nyíló kilátásban. Sajnos mire odaértünk erősen befelhősödött, és egy kiadós esőt is kaptunk, így nem mentünk fel a tetőre, csak az aljában sétáltunk.

Aki még nem hallott róla, biztos elcsodálkozik, hogy Erdélyben is van egy Pilis-tető. Torockótól délre, Remete község közelében található. Ha Torockótól autózunk Nagyenyed felé, akkor Felenyednél kell elkanyarodni.
Remete falu előtt, az adótornyokig kell menni, innen pedig gyalogosan folytathatjuk utunkat, egészen fel az 1250 m magas tetőig, mely minden nehézség nélkül megmászható. 
Tetejéről minden irányban csodás a kilátás, többek között Torockó is jól kivehető a Székelykővel, odébb a Kőköz látszik, az érdekes formájú Bután-kő is könnyen megismerhető, délfelé pedig a Remete-szoros szikláiban gyönyörködhetünk - de nekünk ez most kimaradt.

A felvételek 2018. július 14-én készültek.


Elindultunk Torockóról

Útközben megérkeztünk a Kőköz óriási sziklái alá - az ember szinte eltörpül mellettük....






Remete felé, útközben....







Már közel járunk ahhoz a helyhez, ahol leparkolhatunk....




Szemben velünk a Pilis-tető - de sajnos ekkor jött egy nagy eső, ezért nem mentünk fel

Eső után újra kisütött a nap, de ekkor ,már nem volt kedvünk nekivágni a felfelé vezető útnak, inkább csak egy könnyebb sétát tettünk a környéken...



Aranyos!



Móc házak

A távolban ismét a Pilis-tető...








Tehenek az út mentén...





Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés:

2018. október 2., kedd

Megérkezés Torockóra, a Bitai Panzió, és séták a faluban - Nyaralás, 2018. július 9-16.


Zetelakai tartózkodásunk után indultunk tovább Torockóra. A Bitai Panzióban szálltunk meg, ahogy a hosszú évek során mindig, és nagyon jól éreztük magunkat, mint minden alkalommal. Sokat sétáltunk és kirándultunk, sok finomságot ettünk és ittunk, sokat beszélgettünk a kedves házigazdáinkkal, akikhez már szinte mint rokonok térünk vissza, évről-évre....

A felvételek 2018, július  13-16. között készültek.


A Bitai Panzió, az utcáról nézve

A hangulatos udvar

A ház mögött pár lépésre magasodik a Székelykő...



A panzió új házrésszel bővül - a munkák ott-tartózkodásunk idején is folytak még


Másodszor kel fel a Nap a Székelykő felett  😎

A finomságok - előtérben jellegzetes torockói lepény, a krumplis palacsinta


Tárkonyos leves

Borsó leves

Tordai pecsenye

Töltelékes káposzta

A híres somodi kalács

Háziasszonyunknak, Magdinak a szép virágai....




Három ház a panzió utcájából....



Alsó piacsor házai....



Feri mögött háttérben a vajor és a Székelykő

Utcarészlet ajándéküzlettel és a SAzékelykővel

A Néprajzi Múzeum épülete

A Felső piacsor házai...


Jobb oldalt a szépen felújított Duna Ház, tőle balra a Szarvas vendéglő, mögöttük az Ordaskő magasodik




Visszafelé a panzió utcájába



Az ehhez az úthoz kapcsolódó összes bejegyzés: